-
Visszajött a világítás… - Scott már csak ennyit tudott mondani, és már Lisában
sem volt erő, hogy visszavágjon valamit. A legközelebbi terembe beérve alaposan
szétnéztek, és mikor nem láttak bent semmiféle mozgást, beslisszoltak, majd
becsukták az ajtót és eltorlaszolták azt.
- Itt van egy kis keksz, meg 1940-es évekbeli víz. Soha többé nem mozdulok el
innen – jelentette be Scott, és falatozni kezdett. Mivel a többiek nem láttak
grimaszt az arcán, odarohantak és ők is mohón enni kezdtek.
Nem sokkal később a földön ülve bámulták egymást. Annyira fáradtak voltak, hogy
a csend kínossága sem tűnt fel nekik.
Lisa egyre csak Alant bámulta. A fiú nyugodt volt, legalábbis annak tűnt.
Napbarnított arcát maszatos foltok kenték össze, a szeme már nem fénylett.
Látszott rajta, hogy mennyi mindenen ment keresztül, és hogy valami nagyon
bántja.
- Nem nézünk szét? – érdeklődött Alan, bizonyára megzavarta, hogy őt bámulták,
és hamar feleszmélt a csendből. Mindenki egyszerre ugrott fel, kivéve Anthonyt,
aki nagyot nyögve terült el a földön.
- Nagyon fáj…
- Mi a baj? – guggolt le mellé Lisa. Anthony egyre csak a hasára és a bordáira
mutatott, de néhány halvány folton kívül nem láttak semmit. Na persze a csúnya,
gennyes karmoláson kívül, de a fiú nem arra panaszkodott. A homloka
verítékezett, nagy fájdalmai voltak.
A többiek nem vették viccnek a dolgot, gyorsan a lehető legkényelmesebb ágyat
elkészítették a fiúnak, és hagyták, hogy pihenjen.
- Scottal elmegyek beszerző körútra, ti maradjatok itt. – mondta Alan.
- Még mit nem! – kezdett ellenkezni Scott. – Én biztos meg nem öletem magam!
- Kérlek, most nincs erre idő – suttogta Lisa a felzaklatott fiúnak, aki neki
is visszaszólt.
- Nem megyek ki, és kész!
- Ne veszekedjetek…
Anthony fájdalmas, gyenge hangja kizökkentette a többieket a veszekedés
hangulatából, és meggyőzte Scottot, hogy Alannel tartson. Mikor a két fiú
kilépett a teremből, Lisa megint eltorlaszolta az ajtót, és valami unaloműző
után nézett. Talált is egy rózsaszín, virágos naplót az egyik padban, amit a
kezébe vett, és kényelembe helyezte magát Anthony előtt.
- Olvassak neked? – kérdezte kedvesen, mire a fájdalmakkal küzdő fiú mosolyogva
bólintott. Lisa kinyitotta az első oldalon a füzetet, és olvasni kezdett.
- Kedves naplóm.
Már ez után összeráncolt szemöldökkel olvasta tovább a sorokat.
- Azért írok naplót, mert már nem bírom. Ha most nem mesélem el ezt valakinek,
akkor meg fogok őrülni. Kedves naplóm, olyan szörnyűségekkel leszel tele, amit
senkinek sem szabadna megélni. Lysanna tanárnő megint megcibálta Annát, amiért
rosszul válaszolt egy kérdésre. A fejét a padba ütögette. Most véraláfutásos
neki, és három napja szédül. Az igazgató megint beráncigálta Lillyt a szertárba
és megerőszakolta. Onnan tudom, hogy mindenki hallotta a sikításokat, Lilly nem
tud járni, sem ülni, és odabent vér volt. Én pedig a héten nem kaptam verést,
mert egy óra alatt nagyon szépen felmostam az iskolát. A szüleim nem hiszik el,
hogy milyen zsarnok ez a hely, de folyamatosan dolgoznak és át sem tudnak
íratni másik iskolába. Másik iskola pedig csak 15 km-re van innen. Kár…
- Inkább többet ne olvass fel, jó? – suttogott Anthony, és meg akart fordulni,
de éles fájdalom hasított az oldalába.
- Mi lehet a baj? – Lisát egyre jobban zavarta, hogy az osztálytársának
fájdalmai vannak. Bár élne Camille! Ő biztos tudná a megoldást…
Három halk kopogás zavarta meg a csendet. Lisa beengedte Alant és Scottot, majd
szétnézett a zsákmányuk között. Talált valamiféle konzervet, amit kitépett, és
egyből lapátolni kezdett. Mikor befejezte, Anthonynak is kinyitott egyet, és
megetette. A két fiú eközben csendben evett. Mikor végeztek, úgy döntöttek,
aludni fognak, de ezzel volt egy kis probléma: egyikük sem volt álmos.
- Olvasok még. – ajánlotta Lisa.
- Eszedbe ne jusson! – mordult rá Anthony, és elfordult, majd nagyot is
ordított.
- Ez nagyon fáj!
- Halkabban, Tony – kérte Alan, de közelebb lépett hozzá, hogy megnézze, mi
lehet a baj. Természetesen, mivel biológiaórákon azzal foglalkozott, hogyan
idegesítse a tanárt és ezzel együtt nevettesse az osztályt, fogalma sem volt
róla, hogy Anthonynak belső vérzése volt.
Ahogyan senkinek sem.
- El kell mennem vécére – suttogta Lisa, és volt olyan bátor, hogy bevállalta,
hogy egyedül megy. Halkan kiosont az ajtón, és keresett egy nyugodt kis sarkot
az egyik teremben. Szépen elvégezte a dolgát, aztán hörgést hallott. Ereiben
majd’ megfagyott a vér, így bebújt a szekrénybe. Éppen abban a pillanatban
lépett be az a valami az ajtón, és körülnézett. Állkapcsáról véres húscafatok
lógtak, és a vékony teste mindenhol piszkos volt. Úgy nézett ki, mint egy
ember, csak sehol nem volt rajta szőr, és a teste úgy alakult át, hogy könnyebb
legyen vele vadászni. A vékony, rothadó bőre alatt látszódtak az izmai, de
Lisát nem ez érdekelte. A szörny csúnya volt és borzasztó büdös. Kész.
Az említett izé közeledni kezdett a szekrényhez, mire a benne lapuló Lisa
szorosan behunyta a szemét, és alig vett levegőt. Látta, ahogyan a szörny
lassan becsukja a terem ajtaját, de nem lép ki. Érezte, hogy valami nincs
rendben, így szétnézett a szekrényben. Talált egy szablyát, de nem volt ideje
csodálkozni ezen, ugyanis a szörny kinyitotta a szekrényt, de nem adott ki hangot.
Bizonyára csendben akarta elfogyasztani áldozatát, de nem sikerült neki,
ugyanis a rettegő lány egy határozott mozdulattal átdöfte újonnan szerzett
fegyverével a szörny fejét. Amikor az ugyanolyan mozgásban maradt, kihúzta a
szablyát a fejéből, és a szíve felé irányította. A szörny egy pillanat alatt
megdermedt, rángott párat, majd a szablyáról lecsúszva a földre zuhant. Lisa
kapkodva vette a levegőt, és elindult az ajtó felé. Éppen, amikor ki akarta
nyitni azt, megelőzte egy, az előzőhöz hasonló szörny. Csendben mögötte maradt,
hagyta, hogy a szörny észrevegye halott társát, majd, mielőtt az hangot
adhatott volna ki, átszúrta a szívét, ezzel örökre elhallgattatva őt. Mint aki
jól végezte dolgát, osont vissza a másik terembe a barátaihoz. Mosolyogva, mégis
adrenalintól telve és rettegve nézte a három fiút, akik értetlen tekintettel
bámulták.
- Mi… mi történt? – bökte ki először Alan.
- Megtanultam egyet s mást a rohadékokról – sóhajtott elégedetten egyet Lisa.
Fél órán keresztül egymással szemben ültek, és azt írták fel egy füzetbe, hogy
mit tudnak már ezekről a lényekről. Viszont pillanatok alatt besötétedett,
szóval úgy döntöttek, hogy hanyagolják a dolgot, és reggel tovább beszélgetnek.
Mindenki Anthony fájdalmas zokogására aludt el.
Másnap reggel Lisa a helyzetéhez képest vidáman ébredt fel. Nagyot
nyújtózkodott, és felült. Mikor a szeme megszokta a kevés fényt, egyből rájött,
mi nincs rendben.
Hideg volt mellette a takaró.
- Anthony, kérlek, ne csináld ezt velünk. Légy szíves, Anthony! – rázogatta a
halott testet, ami persze nem mozdult meg. Ezzel a zajjal Alanék párosát is
felébresztette, így hárman ébredtek rá arra, mi történt.
Hárman maradtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése