-
Miért? Miért?! – zokogott Lisa Suzie élettelen, hideg karját szorongatva. Nem
volt képes felfogni, hogy hagyhatta el a legjobb barátnője. Nem tudta felfogni,
miért tette – de nem is akarta. Egyáltalán miért kellett neki öngyilkosnak
lenni? Ő volt az egyetlen, aki miatt nyugodt tudott maradni, egyfajta támasz
volt neki, még akkor is, ha Suzie rettegett és mindig kiakadt. Akkor is ő volt
a legjobb barátnője. És nem kellett volna meghalnia.
- Szerintem keressünk magunknak más helyet. – ajánlotta Alan.
- Szerinted itt fogom hagyni Suzet?! – kiabált Lisa. Camille csitította.
- Az sem jobb, ha a zajunkkal idehívjuk a szörnyeket.
Sokáig nyugtatták Lisát, mire rá tudták venni, hogy hagyja ott az élettelen
testet, és keressék inkább a régi iskolát. Előtte gyengéden elfektette Suzie
véres testét az ágyában, és be is takarta.
- Szép álmokat – suttogta neki utoljára.
Az ajtón kilépve mind az öten kerestek valamit, ami később fegyvernek
használhatnak. Lisánál tégla volt és néhány nagyobb törött üvegdarab, Alan és
Scott vasrudakat fogott, Anthony ugyanilyen rudat, csak fa anyagút, Camille
pedig valami kemény, de hajlítható, körülbelül egy méter hosszú anyagot vett a
kezébe, amivel jó nagyot lehet csapni. Körülbelül úgy nézett ki, mint a
zuhanyzó csöve. Újonnan szerzet fegyvereikkel indultak a régi iskola megkeresésére.
Nem tudták, mire számíthatnak, sőt, azt sem, hogy egyáltalán túl fogják-e élni.
Vagy amíg kijutnak, vagy úgy egyáltalán. Akár ma estig. Ki tudja, mennyi van
még azokból a gusztustalan, vérengző valamikből, amiknek köszönhetően Suzie
annyira kiakadt és megőrült, hogy…
- Elegem van! – mordult fel Lisa néhány perc séta után. – Kinyírom az összes
kis gecit, ami idelent van. Több embert nem fognak megölni közülünk…
- Nyugodj meg. – szólalt meg halkan Anthony, de a hangja zaklatottabb volt,
mint azelőtt.
- És mégis hogy nyugodjak meg? Előbb Oliver, aztán Suzie… kinek kell még
meghalnia?! Semmire sem megyünk a kibaszott nyugodtságunkkal!
Camille összerezzent a hangos ordítástól. Anthony vett egy szaggatott mély
levegőt, de nem tudott mit mondani. Mintha az agya helyén nem lett volna semmi,
csak üresség, vagy egy nehéz kő, amiből lehetetlen bármi értelmet kicsikarni.
Szerencsére Alan megmentette a helyzetet – neki mindenre volt valami megoldása.
- Attól, hogy ordibálsz, csak idehívod a szörnyeket. – mondta halkan.
- És?! Legalább megölhetjük őket! – jött a válasz Lisától, aki egyre inkább
beleélte magát a ténybe, hogy megöli azokat, akik a barátnője vesztét okozták.
Azok a mocskos, büdös kannibálok…
- Ha egyszerre rontanak ránk, esélyünk sincsen. Inkább jussunk ki, aztán majd
felgyújtjuk a helyet, vagy tudomisén.
Alan megoldása kissé megnyugtatta a legzaklatottabb lányt, így végre
elindulhattak azon az úton, amelyik szerintük az utat jelentette a régi
épülethez. Órákig bolyongtak a monoton, büdös falak között, mígnem Camille
újból megállt.
- Megint ugyanannál a betört ablaknál vagyunk, mint múltkor… valamit nem
veszünk észre. – szólalt meg, mikor mindenki rá figyelt.
- Talán van a másik irányba még út – hozta fel Scott. A keze kicsit véres volt
amiatt, hogy az estét a fal kaparásával töltötte.
- Lehetséges, de akkor is megpróbáljuk, ha nem. – szólt Anthony. –Mert innen
úgysem jutunk sehova.
- Micsoda felfedezés! – gúnyolódott Lisa, de az egyre csökkenő tömeggel indult
az ellenkező irányba.
Semmit nem találtak. Legalább két órán keresztül bóklásztak a semmiben –
eredménytelenül. Illetve, utat nem találtak, de a konzervekkel jól laktak… már
amennyire éhesek voltak. A szomjúság viszont annál is borzasztóbban hatott
rájuk, alig várták, hogy végre egy kis vízhez jussanak. A csapokból csöpögött
valami, ami a vasas vízhez hasonlított, de a bűze miatt eléggé elkerülték őket.
Már éppen csak suttogtak a torkuk szárazsága miatt, amikor Camillenek támadt
egy ötlete.
- Keressünk lehetőleg tiszta üveget, és a vasas vizet forraljuk fel! Annak a
párája pedig le fog csapódni egy másik edénybe. Az tiszta…
- Ez jó ötlet! – helyeselt Anthony. – Keressünk valamit.
Sok üveg volt odalent, de sokáig keresgéltek, és a dolog akkor sem volt valami
steril.
- A törött üvegekből sokkal több van… összerakhatnánk azokból – morgott Lisa.
Mikor összerakták a tákolmányt, megtöltötték a fazekat, amit találtak, vízzel.
- Már csak meg kell gyújtanunk… Lisa, ideadnád a gyújtód? – kérdezte Camille,
mire a lány szeme felcsillant. Tényleg, neki van gyújtója, és cigije is! Attól,
hogy focizott, még a káros szenvedélyeknek is hódolt, de a cigarettára
egyenesen rá volt szokva. Miután a fazék alatt meggyújtottak egy kis fa
ajtó-maradványt, ő is megnyújtotta a töltött cigarettáját. A nikotin nyugtatóan
hatott rá, és kiélvezett minden egyes slukkot. Más nem dohányzott, szóval
arrébb mentek tőle, mivel a füst a zárt területet ellepte. Mikor befejezte a
cigarettáját, a morgó társaság felé fordult, akik azért morogtak, mert a
tákolmányuk egyáltalán nem volt hasznos tiszta víz készítésére. Így, mivel a
torkuk már égett a szárazságtól, megitták a piszkos, gusztustalan vizet – bár
öklendezve, és orrukat befogva.
- Október 15 – kezdte Scott, és előkapta a lapot, amit pár napja találtak. – Az
alanyok láthatóan erősödnek és agresszívebbek. Szerintem van hatása a
kísérletnek.
- Fúj, hagyd már abba! – szólt rá Lisa, de Scott folytatta.
- Várjatok, ez az utolsó! Nagyon csúnyán írták, lassan tudom majd lefordítani.
Segítség… ütik a kaput… kijutnak… jö… hát, ez a vége. Szerintem kimúlt.
- Úgy kell neki! – válaszolt Lisa.
- Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezek garázdálkodnak itt… vagy az
eldeformálódott családjuk – jelentette be Alan, és a többiek igazat is adtak
neki. Hamarosan újból útnak eredtek. Anthony sziszegve állt fel a sebei miatt.
Elhatározták, hogy tiszta gézzel csavarják be a fiú karját.
- Te jó ég! – szólalt meg Camille, amikor Anthony karjáról levette a gézt. – Ez
nagyon elfertőződött!
Anthony karján a véres csík gyulladt volt és sárga. Camille nyomkodni kezdte,
mire véres és gennyes folyadék jött ki a mély sebből. Anthony ordított a
fájdalomtól, de hagyta, hogy Camille tegye a dolgát. Mikor a duzzanat kicsit
kisebb lett, rátekerte a gézt Anthony karjára, majd, mikor mindent összeszedtek
maguk körül, elindultak tovább.
- Megint ez a rohadt törött üveg! – kiabált Lisa az eddigi ’biztos pontjukhoz’
érve. Levágta magát a földre, és duzzogva bámulta a többieket.
- Lis, állj fel. - kérte Alan. Egyre idegesebb volt, és nem akarta még több
nyugtatással tölteni az idejét. Lisa elfordult tőle, majd felcsillant a szeme.
A törött ablak mögött ugyanis volt egy ponyva, ami egy ajtót takart el előlük.
Hogy hogy nem látták eddig…
Izgatottan felállt, és elrántotta az ablakot az ajtó elől, majd kirúgta azt.
Lentről halvány fénycsíkot láttak.
- Baszki, ezt hogy nem vettük észre? - kérdezte vigyorogva Anthony, és a
csapattal leindult a pincébe. Halk, de gyors léptek zaja hallatszott a szűk
folyosón. Majdnem leértek a legalsó szintre, mikor lekapcsolódott az áram, és
ezzel egyidejűleg állati morgást kezdtek hallani, majd csoszogó lépteket.
- Bújjunk el! – suttogta félve Camille. A sötétben tapogatóztak a folyosón, és
találtak 2-3 szűk, sötét rést, amibe belepasszírozták magukat.
Vártak. A csoszogó léptek egyre közelebb értek. Mindenki valaki mással bújt a
résbe, kivéve Camillet. Reszketett, körmeit a tenyerébe vájta a félelemtől. A foga
vacogott, így összeszorította azt. Nem tudott a poshadt büdösségre, és a kezére
ragadó pókhálóra gondolni.
A gusztustalan szörny megállt előtte, és a levegőbe szagolt. A lány még a
lélegzetét visszatartva is érezte, hogy az a valami előtte mennyire büdös.
Mintha valamit megrohadt hulla lenne. És azok a hosszú karmok…
A sikítás a torkára fagyott, mikor felfogta, hogy ezek a bizonyos karmok pont
felé tartanak. A lény végigszántotta a lány arcát, köztük a bal szemét is.
Camille hangos sikításba kezdett.
- Cam, hol vagy? – ordították a többiek, ő pedig csak sikított a felgyülemlett
adrenalintól addig, amíg a hosszú karmok át nem szúrták a torkát. A tekintete a
semmibe révedt, és térdre esett. Még éppen látta, ahogy a többiek valamivel
átszúrják a szörnyet, aztán jól megtapossák. Halványan kiáltásokat hallott…
- Camille, tarts ki!
Négyen maradtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése