Last one

A szörnyek egy ideig döngették az ajtót, de aztán, mikor rájöttek, hogy úgy sem fognak bejutni, szép lassan elszédelegtek. Ez persze nem jelentette azt, hogy Alan és Lisa ki mertek mozdulni onnan.
A hely egyébként egész tiszta volt: találtak élelmet, innivalót, sőt, papír és írószer is volt.  De nem ennek örültek a legjobban: egy nem olyan koszos matrac volt előttük. Itt régen valószínűleg valaki már felkészülten elbújt. De hogy hova tűnt, a két gyerek nem tudta.
Nem is nagyon érdekelte őket.
Egymással szemben ültek le a fal két oldalának dőlve, ahol egymást és a környezetet bámulták. Nehezen vették a levegőt, még az egekben volt az adrenalinszintük. Már mindketten rettegtek: ők ketten nagyon jóban voltak, és eddig, mintegy ki nem mondott szóként lebegett közöttük a tény, hogyha valakit oda kell dobni, akkor az Scott lesz. De ő már meghalt, és egymás kárára nem akartak tovább menni. Egyébként is, rettegtek attól, hogy egyedül legyenek. Már nem is voltak biztosak benne, hogy fent minden rendben van. Esetleg oda is eljutottak azok a mocsadékok…
- Hát, nem gondoltam, hogy ez fog történni valamikor – nevetett fel kínosan Alan, és magához vett egy lapot. Hajtogatni kezdte, és játszadozott vele.
Lisa nem válaszolt, nagyon fáradt volt. Gyenge mosolya jelezte, hogy felfogta azt, amit Alan mondott, és egyetért vele. Nem sokkal később teljes csend vette körül a raktárt: a két gyerek elaludt.
És mindketten szépet álmodtak.
Alan hazasétált az iskolából, és otthon meggyes sütit sütött a nagymamája. Most az egyszer nem volt vele szigorú, kedvesen rámosolygott.
- A kedvencedet sütöttem. – mondta. A fiú éhesen nekilátott a süteménynek, időközben a szülei is megérkeztek, és mosolyogva bámulták fiukat. Alan kishúga nevetve ölelte át bátyja vállát…
Lisa is sietett haza. A kiskutyája kibújt a kerítés alatt, és rövid lábaival gyorsan sietett a gazdájához. Mikor odaért, nyalogatni kezdte az arcát, és elégedetten csóválta a farkát. Együtt mentek be a házba, és Lisa végre megint láthatta az édesanyját. Mindketten sírva ölelték át egymást, mintha a lány ezer éve nem lett volna otthon, majd beszélgettek és mindenféle közös programot találtak ki…
Jól kipihenték magukat, mire felébredtek. Alant elgondolkoztatta az álma, míg Lisa csak sírt az édesanyja miatti hiányérzetétől. Fogott egy lapot, és buzgón írni kezdett rá.
- Mi az? – kérdezte Alan.
- Levél anyunak.
- Ki fogunk jutni!
- Honnan tudod?! Honnan tudhatnád?! Mindenki meghalt körülöttünk, mindenki, érted?! És semmi sem biztos abból, hogy kijuthatunk! Szerinted mennyivel vagyunk a föld alatt?! A suli pincéje, az az alatti suli, meg annak a pincéje! Felfelé nem is biztos, hogy van út!
- De van. És meg fogjuk találni.
Lisa prüszkölt egyet és tovább írta a levelét. Mikor végzett, összehajtotta azt, Alan mellé ült és átnyújtotta neki.
- Ha nem jutnék haza, ezt add oda anyának.
Alan bólintott, és a zsebébe csúsztatta a levelet. Lisa elővette a naplót, amit magával ráncigált már egy ideje.
- Már csak egy bejegyzés van. – kezdte. – Kedves naplóm! Lillyt megint megerőszakolták… és meghalt. Lysanna tanárnő krétával dobálta Annát, egy a szemébe ment, és vérzett neki, most meg fel van dagadva. Engem az előző pillanatig ütöttek, szerintem eltört a lábam. De fentről valami szörny jött le, amin kísérletezett az a német ember, és éppen széttépi a tanáraimat. Végre. És most felém jön…
- Te jó ég. Vajon mi történhetett itt?
- Nem akarom megtudni. – sóhajtotta Lisa, és a táskájába tette a naplót. – De ezt látnia kell a külvilágnak. Ez az egész borzasztó…
- Beszéljünk vidámabb dolgokról? – kérdezte a fiú, és gyengéden megbökte a lányt.
- Igen, az jó lenne.
Kibontottak egy-egy konzervet, magukhoz vettek egy kis vizet, és beszélgetni kezdtek. Először az általuk gyűlölt igazgatójuk és az egyik osztálytársuk incidense jutott eszükbe. Lisa kezdett mesélni.
- Tudod, amikor André elájult, Molly egy kisebbfajta sokkot kapott. Tiffany igazgató nő odament hozzá, azzal a paranccsal, hogy „menj már hátrébb, hát nem fér el!”, mire Molly ránézett, és visszaszólt: „hátrébb mentem, bazd meg.”
- Ez komoly? – Alan a cseppnyi boldogságtól úgy nevetett, hogy még a könnye is kicsordult. – És erre mit mondott Tiffany?
- Semmit, meghúzta magát és inkább ő ment arrébb.
- Beszarás…
Alan öt teljes percig nevetett ezen, akárhányszor csak eszébe jutott, felröfögött és újra lejátszotta magában az elképzelt eseményt. Hátrébb mentem, bazd meg…
Sokáig beszélgettek mindenféléről. Az osztályról, a barátaikról, a családjukról, mígnem hirtelen Alan feltett egy kérdést.
- Emlékszel, mit beszéltünk meg nyelvtan órán?
- Melyiken?
- Tudod, amelyiken nem figyeltünk.
- Melyiken? – vigyorgott Lisa, és ezen megint elnevették magunkat. Alan komoly arccal megszólalt.
- Amelyiken megígértük egymásnak, hogyha emlékszünk rá az első osztálytalálkozón, akkor lefekszünk egymással.
A lány meglepődötten a fiú szemébe nézett, de ő csak komolyan bámult rá. Mikor Lisa felfogta, hogy Alan nem viccelt, prüszkölve megrázta a fejét.
- Nem, ezt nem gondolhatod komolyan…
Néhány pillanat múlva csókolóztak, mindkettejüknek nagyon idegen volt a dolog. A pulóverüket levették, és a földre terítették.
- Lehet, hogy meghalok – mondta zavarban Alan, - de ezt még ki szeretném próbálni egyszer.
Lisa bólintott, jelezve, hogy megérti a fiút, majd lassan levetkőztek egymás előtt. Sok időt töltöttek az előjátékkal, mert fogalmuk sem volt, hogyan kezdjenek neki. Mikor végül mégis nekikezdtek a dolognak, Lisa erősen mart Alan kezébe, mivel nagyon fájt neki. Szép lassan, óvatosan folytatták, míg mindketten szokták a dolgot. Mikor Lisa is megnyugodott, gyorsabb tempóra váltottak, ami teljesen elvette Alan eszét. Csak arra tudott gondolni, hogy nemsokára elélvez, és hogy ez mennyire jó neki. Egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott, az agya zakatolt, és hangosan sóhajtozott. Teljesen kizárta a külvilágot maga körül, beleértve Lisát is, és lehunyt szemekkel várta az orgazmust. Mikor végre beteljesedett, hangosan sóhajtozva tett még néhány lökést, majd mély sóhajokkal, még mindig csukott szemmel ült a földre, hogy feldolgozza ezt az élményt.
- Ez… hú… szerinted? – kérdezte felvillanyozottan a társától, de nem kapott választ. Hamar kinyitotta a szemét, és Lisára pillantott.
A lány élettelen tekintetével a plafont bámulta. A koponyáját szépen kettészelte egy balta, amiről a vér egyenesen folyt le a nyakán egészen a vállán levő sebig. Már nem is lélegzett.
Alan egyedül maradt.